A csapat – "Ez a szék az enyém!"

2015. szeptember 17.

A CSAPAT

Csütörtök délután nagy kedvvel és lelkesedéssel érkeztünk Székkutasra, ahol a diákok már vártak minket a művelődési ház előtt. Egy összeszokott (osztály)közösségbe csöppentünk: első pillantásra nagynak tűntek az életkori különbségek, pedig mindannyian nyolcadikosok. A készülő produkcióban benne lesz a diákok színjátszó tanára, Mary is, akinek a jelenléte korántsem korlátozta a foglalkozásokat.

A diákok színjátszós tapasztalataiknak köszönhetően egyszerű dolgunk van abban a tekintetben, hogy jó pár játékot ismernek, s ha mégsem, nem jelent számukra problémát az új szabályok megértése. A csoporton belül nincsenek ellentétek, egyelőre nem nyilvánult meg az sem, hogy ki a kívülálló, s kik a központi figurák. Nincs kirekesztő jelenség, a játszók bárhogy kerülnek össze a kiscsoportba, nem jelent problémát a kooperatív játék. Vannak kirívó emberek, akik szeretnek egy-egy adandó alkalommal vicces megjegyzéseket elejteni, de alapvetően nem destruktív jelenléttel, hanem építő jelleggel teszik mindezt.

  

A két nap során az ön- és társismereti játékokon keresztül két dolgot szerettünk volna kideríteni: milyen a diákok viszonya a saját településükhöz, Székkutashoz, valamint azt, hogy mik a terveik a saját jövőjükkel kapcsolatban. A diákok jövőképe nem tűnik egységesnek: van, aki pontosan tudja, mit szeretne csinálni az iskola elvégzése után, mások még nem gondolták végig. Nem érzik teljesen magukénak a falu közösségi programjait, ám többen szívesen segítenének újabb ötleteket kitalálni. Nyolcadikosok lévén mindenképp figyelnünk kell rájuk pályaorientációs szempontból. Lehet, hogy nekünk kell majd segíteni a továbbtanulási szándékaik megerősítésében. Nem tudom, egy biztos, már nagyon várom a folytatást.

Fekete Anikó

„Ez a szék az enyém!”

A tanév első foglalkozásán tizenhét nyolcadikos várt bennünket a művelődési ház frissen lakkozott parkettájú nagytermében. A csoportunk egy osztályközösség, akiknek nagy része Mary színjátszó csoportjába is jár. A színjátszósok miatt nem lesz számukra kihívás a drámás formák elsajátítása, inkább a Szélmalmok programhoz való kötődés kialakulása lesz érdekes. A közös játékok során Maryt a diákok Marika néni helyett Marynek szólítják. Többször eltévesztik.

Mivel a foglalkozás elsősorban nem a kutatási kérdésekre fókuszált, sem a fiatalok jövőképéről, sem az identitásról, sem a közösségi szerepvállalásról nem tudtunk meg sokat. Azon, hogy mit jelent számukra „a tanya”, az utolsó játékban volt lehetősége az egyik csapatnak elgondolkodnia, azonban nem érezték úgy, hogy erről történeteket lehet mesélni, csupán mindennapi mozzanatokat tudtak felidézni – dolgozni kell, földek, kert, állatok, etetés.

A konstruktív viselkedés a két nap alatt végig jellemző volt rájuk: sehol egy hangos szó, semmi negatív attitűd. Ahányan vannak, annyiféle világot hoznak magukkal: van, akit a nagyszülei, mást a rokonai nevelnek, van, aki a testvéréért sietett az óvodába, más a buszhoz igyekezett, mert tanyán él. Megértik egymást, figyelnek egymásra. Idén nyolcadikosak, jövőre osztályközösségként már nem lesznek együtt, ráadásul a faluban a foci is véget ér tizennégy éves korban – kiöregednek a korosztályból és nincs folytatás. 


„Ez a szék az enyém!” – ezzel a mondattal csaptak rá a megüresedő székre az egyik játékban, mielőtt elfoglalták volna azt. Vajon ha nem csak egy széket lehetne megszerezni vele, hanem bárhol lehetne helyet foglalni ezzel a felkiáltással, hová mennének, hová mennék én? Mire tudnánk azt mondani, hogy ez az enyém?

Horváth Veronika