Hódmezővásárhely

A városról:  http://www.hodmezovasarhely.hu/

 

Évekkel ezelőtt dolgoztunk már Vásárhelyen, akkor Akadályverseny című előadásunkat játszottuk az egyik helyi iskola 8. osztályosaival.

 

Hódmezővásárhelyi partnerintézményünk a Klauzál Gábor Általános Iskola (http://www.klauzalgabor.hu/). Munkánkat Ugrai Edina magyar szakos tanárnő segíti, akinek segítségével állt fel és működik állandó csoportunk, melynek tagjaival havonta két alkalommal találkozunk és 8 hónap alatt közösen hozzuk létre közösségi színházi előadásunkat.

A Káva Hódmezővásárhelyi modulban dolgozó munkatársai: Kardos János, Kárász Klaudia, Németh Ágnes, Patonay Anita.

Befejezetlen mondattól a pénteki előadásig - Áprilisi foglalkozásvázlat

2016. Április 08.

Így zajlott a bemutató előtti utolsó hét Hódmezővásárhelyen.

„Mi az a végszó?”

2016. Április 08. / Németh Ágnes

H.D. meg is jegyezte: „úgy szégyellem, de itt valami dobog.” Dobogtunk is, szívvel, lélekkel, hangosak voltunk.

Áprilisi képek - Székkutas

2016. Április 06.

Épül az a Kártyavár. Nézzétek csak, hogy épül!

Áprilisi képek - Hódmezővásárhely

2016. Április 05.

Így gyakoroltak a Hódjárók a nagy előadás előtt. Mondom így! Kattintsatok!

Márciusi képek - Hódmezővásárhely

2016. március 17.

Márciusi készülődés a nagy előadásra Hódmezővásárhelyen. Hajtás után galéria!

"Semmi baj, nyugodtan lefejezhetjük!" - új videók Hódmezővásárhelyről

2016. március 17.

Bekerült és kimaradt jelenetek a Hódjárók Kása című előadásából.

 

 

Februári képek - Hódmezővásárhely

2016. február 19.

Nézzetek körül a hódjárók februári képei között. Személyes kedvencünk a telefonálarcos fotó. Ha már itt a nyakunkon a farsangi szezon...

Boszorkányok márpedig vannak!

2016. február 19. / Németh Ágnes

Minél jobban körbe akartuk járni a három kiemelt szereplőt, azaz Loncsos Márit, Ilkát és a Királyfit.

A vásárhelyi talán-talán

2016. február 18. / Kárász Klaudia

A mai napon a rövid bemelegítés után, amit Ági tartott, elérkeztünk egy nagyon izgalmas ponthoz. Felolvasásra került egy bizonyos mese...

Januári képek - Hódmezővásárhely

2016. január 22.

Az első 2016-os képek Szélmalmok projektünk hódmezővásárhelyi csapatától.

Előre a jövőbe!

2016. január 22. / Kárász Klaudia

Több fiú is szívesen lenne taxis, maradva Hódmezővásárhelyen, valamint a szakács, cukrász szakmák is többször előkerültek vágyálomként.

Hódjárók! Csatakiáltás! - Januári foglalkozásvázlat

2016. január 22.

Álmok és rémálmok a jövővel kapcsolatban. Ez csak az egyik eleme a hódmezővásárhelyi csapat januári foglalkozásainak. 

Miért nem adjuk már el az antik rádiót?

2016. január 21. / Németh Ágnes

Igen, kevés az idő, de ellene dolgozunk figyelemmel, energiával, jelenléttel.

"- Gyere fel Pestre! - Nem megyek!" - videók Vásárhelyről

2016. január 21.

A csapat inkább maradt vásárhelyen, és megnézte inkább, milyen lehet ott majd az élet taxisként.

 

Decemberi képek - Hódmezővásárhely

2015. december 11.

Tessék csak körültekinteni a hódmezővásárhelyi csapat decemberi galériájában.

A Hódjárók karácsonya

2015. december 11. / Kárász Klaudia

Amint valaki észlel valamit – például egy hibás, zavaróan kattogó órát – máris cselekszik. Minden egyes kis tagnak érdeke a közös együttdolgozás.

Csapj a tenyerembe! - Decemberi foglalkozásvázlat

2015. december 11.

Decemberben a Hódjárók csapata bizalomjátékokkal és karácsonyi ajándékozással búcsúztatták 2015-öt. Vigyázat, részletes foglalkozásvázlat következik.

„A legjobb dolog, ami történt velem, mióta nem találkoztunk az volt, hogy újra találkoztunk"

2015. december 10. / Németh Ágnes

Decemberi melegség a zimankóban, év vége hangulat, pezsgés. Ez várt bennünket Hódmezővásárhelyen. 

Novemberi galéria Hódmezővásárhelyről

2015. november 20.

Elkészült az első hódmezővásárelyi csoportkép is. Nézzétek csak!

A munka összeköt és elválaszt

2015. november 20. / Kárász Klaudia

Sajnos olyan gyorsan eltelt ez a péntek délután, hogy még a gyerekeken sem látszott meg a közelgő hétvége.

"A legjobb dolog, ami a mai napon történt velem…" - Novemberi foglalkozásvázlat

2015. november 20.

Következzen a hódmezővásárhelyi csapat novemberi foglalkozásainak vázlata.

"Helikopter-világrekord" - érzékletes filmetűd Vásárhelyről

2015. november 19.

Tessenek helyet foglalni, öveket becsatolni, önök egy helikopter-világrekord részesei lesznek. Gyomorforgató videó következik!

"Figyi, leszünk barátok?" - vásárhelyi barátkozások videón

2015. november 19.

Hányféleképpen hangozhat el a fent említett mondat? 16-féleképpen biztosan... Nézzétek csak!

A gördülékenység napja

2015. november 19. / Kárász Klaudia

Ez alkalommal sokkal jobban koncentráltunk a hangra, beszédre, valamint a folyamat vége felé elindult némi színjátszó is kis csapatunkban.

"Egy szelet kenyér, egy maroknyi föld, egy félbe tört tégla..." - Októberi foglalkozásvázlat

2015. október 16.

Októberben is visszatérünk Hódmezővásárelyre, lássuk hogy nézett ki a játék a gyerekekkel.

Októberi hódmezővásárhelyi képeink

2015. október 16.

Képes üdvözletét küldi a vásárhelyi csapat!

Kenyér, föld, tégla

2015. október 16. / Németh Ági

A mai foglalkozás fő célja a csoportdinamikai építkezésen és a munkaformák elsajátításán kívül az volt, hogy a színházi munkához szükséges alapvető készségeket felmérjük a csoportban, mely kijelöli a következő találkozások vonalát. Ezt egy hagyományos színjátszós „vetélkedő” keretein belül valósítottuk meg. A vetélkedő itt azért került idézőjelbe, mert az elején tisztáztuk, hogy nem célja a napnak bármely csapat győzelme, hanem azt szeretnénk, ha minél több izgalmas jelenet születne.

Harry Potter és a pezsgő serlege

2015. október 15. / Kárász Klaudia

Elérkezett kis csapatunkkal a második találkozás Hódmezővásárhelyen. Mikor beléptünk a szokásos terembe, a gyerekek, mintha természetes volna, nagy örömmel segítettek kialakítani az órára alkalmas teret...

"Ne bőgjél már!" - jelenetek a gyerekektől

2015. október 15.

A hódmezővásárhelyi csapat iskolai konfliktushelyzeteket gyűjtött. Ha kattintassz, szívesen megmutatják.

Szeptemberi foglalkozás

2015. szeptember 18.

Hódmezővásárelyi csapat is elkezdte a munkát a diákokkal.

Állj! Mehet! Taps! Kiálts! - szeptemberi foglalkozásvázlat

2015. szeptember 18.

Mi folyik itt Hódmezővásárhelyen? A szeptemberi foglalkozásvázlatból kiderül.

A betört ablak

2015. szeptember 18. / Németh Ági

A második alkalmon a csodacsapattal együtt kezdünk bele a terem átrendezésébe: úgy látszik, ez közös rituálé lesz. Péntek van, a nap vége, az iskolahét vége, nagy tehát a kihívás...

A hódmezővásárhelyi gyerekek a Játszótéren

2015. szeptember 18.

Jelenetek a Játszótér című drámaóránkból. A hódmezővásárhelyi csapatnak lehetősége volt felvenni egy félelemben tartott és egy félelemben tartó korukbéli gyerek szerepét. Közös gondolkodás, játék és megoldáskeresés.

„Mint amikor először megláttam a kistestvéremet”

2015. szeptember 17. / Németh Ági

Kíváncsian vártuk a találkozást a csapattal. A kapcsolattartónk, Ugrai Edina profin előkészítette az érkezésünket: a csoport fele fiú, fele lány, fele vásárhelyi, fele a város vonzáskörzetéből érkezett...

Első fotók

2015. június 10.

Szélmalmok

2015. május 21. / Németh Ágnes

Pezseg a reggel a Káva bázisán, pedig még csak reggel fél hét van. Edina reggelivel és kávéval várja a Szélmalmok csapatát; Taki egy utolsó eligazítást ad a két napról, amit Hódmezővásárhelyen, Székkutason és Mindszenten töltünk. Izgatott vagyok. Káva stúdiósként lehetőséget kaptam, hogy egy fontos és kiemelt projekt egyik alkotója lehessek és Taki épp arról beszél, hogy mi itt már nem stúdiósok, hanem kollégák vagyunk.