A két nap általános célja: csapatépítés bizalomgyakorlatokon keresztül és az év lezárása, Karácsonyozás.
2015-12-10, csütörtök
- Bemelegítő gyakorlatok
Célunk az, hogy az előző alkalom óta eltelt időt áthidalva, ismét egymásra hangolódjunk.
1. Befejezetlen mondat:
"A legjobb dolog, ami történt velem, mióta nem találkoztunk az volt, hogy..."
2. Pizzakészítő játék:
Körben állunk. Mindenki választ egy párt magának. A pár egyik tagja lesz a pizza (ő lehajol a másik társa előtt, és lazán lógatja a fejét, illetve lazán tartja a hátát), a másik pedig a szakács (ő masszírozza meg a társának a hátát). A játék vezetője mutatja a szakács feladatát, neki is van egy párja. Az ő instrukcióit kell követni. Először lisztet szór, aztán tesz hozzá tojást, egy kis vizet önt a tésztára, és gyúrni kezdi a tésztát, vagyis a másik ember hátat. Innentől kezdve a játékvezető fantáziáján múlik, hogy milyen pizzát készít, milyen feltéteket választ. A cél az, hogy minél alaposabban átmasszírozzuk a társunk hátát. Aztán páron belüli csere.
3. HO-SI-HÖ
Körbe állunk. Amikor a körben állók közül egy ember a HO szót mondja, a szó mondása közben lehajol és két kezét nyújtott tartásban felemeli, ezután a HO-t mondó mellett álló két ember, egyszerre egy vízszintes vágó mozdulatot tesz a középen álló ember felé és egyszerre mondják ki azt, hogy SI. Erre a középső ember, akinek a keze kinyújtva van a feje felett, átdobja egy körben állónak a HÖ hanggal a kezdeményezést. Aztán, aki kapta, az folytatja a HO hanggal.
Cél: hangban és mozdulatban bemelegedjenek a résztvevők, egymásra való összpontosítás.
4. Egymásra hangolódó kör:
Maradjunk körben.
a) számolással
A célunk az, hogy közösen elszámoljunk addig, ahányan vagyunk. Mindenki egyszer szólalhat meg. Egyesével kell számolnunk. Ha egyszerre szólal meg valaki a társával, akkor előröl kezdjük a számolást. Többször próbáljunk meg elszámolni, ha elsőre vagy másodikra nem sikerül.
Cél: egymásra figyelés, és egymásra hangolódás.
b) lépéssel
A célunk az, hogy mindenki egy lépést tegyen meg a kör felé. Mindenkinek egyet kell lépnie. Ha egyszerre lép be valaki valakivel a kör felé, akkor előröl kell kezdeni a játékot. Többször próbáljuk meg a játékot, ha elsőre vagy másodikra nem sikerül.
Cél: egymásra figyelés, és egymásra hangolódás.
- Bizalomjátékok
Célunk, a csapat egymás közti kapcsolatának mélyítése, és az egymás közti bizalom építése.
5. Csapj a tenyerembe!
A játék vezetőjével szemben álljon fel a csapat. A játékvezető kinyújtja a kezét. A csapat tagjai egyesével mennek a játékvezetőhöz csukott szemmel. Meg kell érezniük, hogy hol áll a játékvezető, közel hozzá meg kell állni, és bele kell ütni a tenyerébe. Ha van idő, többször érdemes kipróbálni.
Cél: a csukott szemmel való sétálást biztonsággal megteremteni.
6. Állj! – páros gyakorlat
Egymással szemben állnak a párok. A pár egyik tagja becsukja a szemét, és elindul a párja felé. Meg kell érezni, hogy hol van a másik. A csukott szemmel közlekedőnek meg kell állni a másik előtt. A nyitott szemes fél figyeli, hogy a társának semmi baja ne legyen. Egyre közelebb kell megállni a másikhoz. Többször próbálják ki a gyakorlatot. Aztán páron belüli csere.
7. Vakvezetés ujjal
http://letoltes.drama.hu/Tarolo/Jatekkonyv/vakvez.pdf
8. Vak-kör
http://letoltes.drama.hu/Tarolo/Jatekkonyv/vakkor.pdf
9. Dőlés
http://letoltes.drama.hu/Tarolo/Jatekkonyv/dulongel.pdf
10. A játék zárása egy kérdéssel:
"Mi az, ami fontos volt számodra a mai játékok során?"
2015-12-11, péntek
Bemelegítő gyakorlatok:
1. Kártyás játék
Magyar kártyával játszunk. A játék elején tisztázzuk a kártyalapok színeit: zöld, makk, piros, tök. Körben székeken ülünk. Mindenki kap egy színt, majd visszaszedjük csapattól a kártyalapokat. A játékvezető a kör közepén áll. Húz egy lapot a saját paklijából. Akinek megegyezik a húzott lappal a színe, az eggyel jobbra odébb ül. Ha a jobboldali szomszédunk nem ül tovább, akkor az ölébe kell ülni. Addig nem tud egy csapatjátékos továbbmenni, amíg ül az ölében valaki. Akkor tud szabadon mozogni a kártyahúzások alkalmával, ha nincs az ölében senki. Előfordulhat, hogy hárman ülnek egymás ölében, akkor az alsó ember nevét mondva, körben hullámot csinálunk neki. Ha négyen ülnek egymás ölében, akkor mindenki felpattan, és meghajlunk kitartása előtt a legalul ülő embernek; ha öten ülnek egymás ölében, akkor a legalsó ember jól jár, mert helyet kell cserélnie a legfelül ülő emberrel, a többiek maradnak, ha hatan ülnek egymás ölében, akkor három ember a következő székre ül át. Minden feladat a játékvezetőn múlik, hogy milyen ötletes dolgokkal áll elő. A játéknak akkor lesz vége, amikor valaki a csapatból visszaérkezik az eredeti helyére.
2. Témagyűjtés
4 fős csoportokban folytatjuk az előző alkalommal elkezdett gyűjtést. Akkor a gyerekek voltak a fókuszban.
3. Kiscsoportos jelenetkészítés
Mi is bent vagyunk, koordináljuk a folyamatot, mint a színjátszós vetélkedőnél.
Mi foglalkoztatja, érdekli leginkább a felnőtteket szerintetek? Miről beszélnek a legtöbbet általában? Mi hat rájuk leginkább a világból?
A beszélgetést úgy irányítjuk (ha kell), hogy természetesen az őket körülvevő felnőttekre szűkítsük a gondolkodást. Kérdéseinkkel segítjük és irányítjuk is a beszélgetést, hogy ne csak az első körös általános dolgokról essen szó, hanem mélyebb rétegekig is eljussunk.
- Jegyzeteljük az összes mindent (később jó jöhet)
- Kiválasztjuk közösen, ami a leginkább jellemző, fontos, éles, húsba vágó.
- Jelenetet készítünk belőle
- Megmutatjuk
4. Angyalkázás – gyertya
Mindenki húz egy nevet. Ő fogja megajándékozni azt a csapattársat, akinek a nevét kihúzta. Gondolja végig mindenki, hogy a kihúzott embernek mire van a legnagyobb szüksége, amit képzeletbeli ajándékként odaadhat neki. Körben ülünk. Egy ember elkezdi. Odamegy a társához, és elmondja, hogy milyen ajándékra gondolt. Pl.: ölelés; több figyelem; egyben a család; koncertjegy... Addig tart a játék, amíg mindenki sorra nem került.
5. Keress egy tulajdonságot, gondolatot, amitől szívesen megszabadulnál.
Mindezt írd le egy papírra, majd a papírlapokat elégetjük közösen.
6. Zárás: Ajándékozás
Mindenki kap egy személyre szóló borítékot egy olyan mondattal, ami csak annak a személynek szól.