No, hát itt élek, ez az én kis városom… itt történt meg a következő eset

2016. Április 10.

Vége a projekthétnek. Nehéz visszarázódni a hétköznapokba. Igaz, csak egy hét volt, de én sokkal többnek éreztem. Sokat gondolok a gyerekekre, és gondolom, ők is ránk. Hazafelé arról beszélgettünk, hogy jó lenne minden gyerek ablakán benézni, hogy mit csinál ma este. Jó lenne tudni, hogy a gyerekek szülei mit mondtak nekik. Remélem, nagyon megdicsérték őket.

Az egész hét a művelődési ház színháztermében zajlott. Márciusi ottlétünk óta nem morzsolódott le senki az állandó csoportunkból, vagyis tizenegy gyerekkel dolgoztunk egész héten, emellett még voltunk mi négyen: Gyombolai Gábor (rendező), Kálócz László, Németh Anikó és Kárpáti Liza, plusz a helyi munkatársunk Bodnár Henrietta, aki színészként is részt vett, így tizenhatan dolgoztunk A kút című előadáson.

A munka zavartalanul zajlott, mindenki teljesen békén hagyott minket. A próbák reggel kilenc és délután négy között zajlottak, egy órás ebédszünettel. A gyerekek erre a hétre ki voltak kérve az iskolából, természetesen azzal a feltétellel engedélyezték ezt, ha utána számon kérhetőek lesznek a hét anyagából.

Nálunk nagyon nehezen született meg a csapatszellem, de elmondhatom, hogy igazán megszületett. Természetesen ez is a maguk módján. Soha nem vallanák be maguknak a gyerekek, hogy mennyit kaptak ettől a héttől, a klikkek nem tudtak felbomlani, de talán nem voltak már annyira zártak. Velünk kapcsolatban nem nagyon tudták kimutatni érzelmeiket, de voltak ráutaló jelek, hogy megszerettek minket a végére. Elmondhatom, hogy sokat változtak a kapcsolatok, de lehet, hogy egy kívülálló nem látná ezt meg, csak mi.

A munka végéhez közeledünk, amikor a végső cél lebeg már a szemünk előtt: az előadás elkészítése. Gábor írt egy forgatókönyvszerűséget, amelyben az egyes jelenetek fel vannak sorolva, és az is benne van, hogy minek kellene ott történnie, de persze csak vázlatosan. Ami rögzített szöveg volt, az is a projekt héten alakult ki, és a gyerekek írták. A gyerekek nagyon le voltak terhelve, és az előre megtervezett próbaidőnél biztosan nem tudtak volna többet dolgozni.

A projekthét első napján megírtuk a gyerekekkel együtt a hét szabályait, amit aztán kitettünk egy látható helyre. Ezek a szabályok strukturálták a projekthetünket. Elsősorban olyan szabályokat hoztunk, amelyek segítik a közös munkát.

 

Szabályok:

  • NE KÉSSÜNK!
  • NE ZAVARJUK AZ OTT DOLGOZÓKAT!
  • CSÚNYA BESZÉD MELLŐZÉSE, HA VALAKI MÉGIS CSÚNYÁN BESZÉL, AKKOR SZAVANKÉNT ÖT FEKFŐTÁMASZ!
  • LEGYEN OFFLINE-ON A TELEFON!
  • NE BÁNTSUK EGYMÁST!
  • A PRÓBA SZÜNETEIBEN SZABAD DOHÁNYOZNI, DE CSAK A KIJELÖLT HELYEKEN!

 

A csoportunk szerintem a projekthétre állt össze. A csoportnevünket akkor kezdtük el használni. A klikkek elkezdek feloldódni. Nyitottabbá váltak egymás felé. Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy mi tényleg egy csapat vagyunk. Az előadás előtti bemelegítés is ilyen volt, és akkor úgy éreztük, hogy a csoda megtörtént. Olyan figyelem volt, és összhang... Csodálatos volt megélni, hogy minden gyerek átlépte a saját határait. Egyénenként, de csoportosan is elmondható ugyanez. Én személy szerint nagyon büszke vagyok rájuk. Volt egy pont, amikor azt hittük nem lesz ebből semmi, de LETT.