Októberben is visszatérünk Hódmezővásárelyre, lássuk hogy nézett ki a játék a gyerekekkel.
2015-10-15, csütörtök
Általános cél: kapcsolatépítés és egymásra figyelés fejlesztése, egymás ötleteinek meghallgatása, csapatépítés
Közvetlen cél: beszédre késztető és egymásra hangoló gyakorlatokon keresztül a csapat felszabadítása és egymásra figyelésének fejlesztése
1. Név és mozdulat
Körben állunk. A sorban következő ember mondja a nevét és tesz hozzá egy mozdulatot. Ezt a többieknek 3 másodperc múlva egyszerre ismételni kell. Aztán megyünk tovább, míg sorra nem kerül mindenki.
Cél: a nevek felidézése és egymásra hangolódás
2. Béla vagyok…
Körben állunk, és az alábbi szöveget a játék vezetője után mondjuk, aki egy ritmust is diktál ezekkel a mondatokkal és mozdulatokkal.
"Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta, te Béla, te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a jobb kezeddel
Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta, te Béla te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a bal kezeddel
Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta te Béla, te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a jobb lábaddal,
Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta, te Béla, te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a bal lábaddal
Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom egyszer a főnököm azt mondta te Béla te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a fenekeddel
Hello Béla vagyok egy gomb gyárban dolgozom egyszer a főnököm azt mondta te Béla, te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a nyelveddel
Hello, Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta, te Béla, te nem dolgozol eleget:
Nyomkodd a gombot a fejeddel
Hello Béla vagyok, egy gomb gyárban dolgozom, egyszer a főnököm azt mondta, te Béla, te ki vagy rúgva!"
Cél: bemelegítés, a test átmozgatása, egymásrahangolódás
3. Utánozós tréning
Körben állunk. A játék vezetője egy kitalált történetet mesél, és a csapat többi tagjának utánoznia kell. Mind hangban, mondatban, mozdulatban változatosan meséli a történetet. A történet végén átadjuk másnak a vezetést, hogy ő is mondjon el egy történetet minél érdekesebben.
Cél: a résztvevők hangjának, mozgásának felszabadítása, az egész csapat együttműködése, utánzóképesség fejlesztése
4. Karmester játék
http://letoltes.drama.hu/Tarolo/Jatekkonyv/karmest.pdf
Cél: koncentráció, utánzóképesség fejlesztése, egész csoport együttműködése
5. Börtönben
Párokat alkotunk. A párok egymástól távol üljenek le egymással szemben. Két oszlopot hozunk így létre. Egy börtön beszélőjén játszódik a helyzet. A pár egyik tagja börtönben van, a pár másik tagja pedig a látogató. A látogató információt hoz a külvilágból. A játék kezdete előtt a párosok csupán arról egyeztetnek, hogy milyen családi viszonyban vannak egymással. A beszélő egyszerre működik mindenki számára, vagyis egyszerre fognak beszélni. 1 percig tart a látogatás. Különféle technikákat kell megtalálni ahhoz, hogy minél több információ eljusson a bebörtönzötthez. A játék vezetője egy börtönőrt játszik: járkál a párok között. Az elbeszélgetés végén be kell számolni arról, hogy milyen információk jutottak el a pár másik tagjához, aztán jön a páron belüli csere. A viszonyon is változtathatnak.
Cél: a beszéd és a fantázia fejlesztése, egymásra figyelés fejlesztése
6. Szobor-kiegészítés párban
a) Más párokban dolgozunk tovább. A tér különböző pontjain helyezkedünk el a térben. A pár egyik tagja „A”, a másik tagja „B”. Egyeztessenek arról, hogy ki melyik csapathoz tartozik. Az „A” csapat kezd. A „B” csapat háttal áll „A”-nak. „A” csapat kitalál egy szobrot 3 másodperc alatt, tapsra megfordul, majd a „B” csapatnak 5 másodperce van arra, hogy kiegészítse a szobrot. Aztán a „B” csapat kezdi és az „A” csapat áll háttal. 4-4 szobrot egészítsenek ki, majd a végén választanak egy páros szobrot, amit a többieknek megmutatnának szívesen. Megnézzük a szobrokat, majd a játékvezető megkéri őket, hogy indítsák el a helyzetet, mondjanak 1-2 mondatot.
b) Ezután körbe állunk. A játék vezetője behív egy embert, hogy készítsen egy szobrot, és 4-5 ember rakja hozzá az ötletét. A képbe be nem álló emberek pedig címet adnak az alkotásnak. 4-5-ször ismételjük meg a gyakorlatot.
Cél: fantáziafejlesztés, egymás ötleteire való reakció és annak fejlesztése
7. 4 fős kis csoportokban való munka
Egy jelenetet készítsen el a csapat. A jelenetnek két megkötése van. Az egyik, hogy iskolában játszódjon, iskolai helyzet legyen, és legyen benne egy konfliktus.
Cél: a jelenet elvárásainak elsajátítása I.: eleje, közepe, vége
8. Zárás: Milyen tárgyhoz hasonlítanátok a mai alkalmat?
Cél: reflexió az együtt eltöltött időre
2015-10-16, péntek
A két órás találkozásunkon ezúttal egy hagyományos színjátszós vetélkedő elemeire épülő sort játszottunk végig.
1. Csoportalakítás
Három csoportban dolgozunk végig, a csapatok véletlenszerűen alakulnak ki. A három csoportvezető a tér három sarkában áll háttal. A játék vezetője véletlenszerűen mutat a résztvevő gyerekekre. Ő tetszik neked? És ő? Véletlenszerűen mondanak igent vagy nemet. Akire igent mondanak, azok az ő csapatához csatlakoznak. A játék vezetője természetesen figyel, hogy egyenlő létszámban legyenek a csapatok és arra is, hogy fiúk, lányok vegyesen legyenek.
2. Csapatnév+ csatakiáltás
Az első feladatban közösen gondolkodva egy nevet találunk ki. Az elhangzott ötleteket gyúrjuk össze közösen egy olyanná, ami mindenkinek tetszik és azt is sugallja, hogy milyenek is vagyunk. Miután ez megvan, egy egyszerű csapatkiáltást csinálunk belőle, amihez mozgást vagy valamilyen mozdulatot is illesztünk, azt el is próbáljuk. Az elkészült csapatkiáltásokkal bemutatkozunk egymásnak.
3. Stílusparódiák
A mindenki által ismert Piroska és a farkas című mesét hívjuk segítségül. Cetliken kihúzzák a csapatok, hogy milyen stílusban kell előadni a közismert mesét. Horror, akciófilm, szappanopera.
Először azt tisztázzuk csoportokban, hogy mik a legfontosabb elemei a mesének, amelyek nélkülözhetetlenek az elmesélésben. Utána pedig tisztázzuk, hogy az adott stílusnak mik azok az alap elemei, amiket mindenképpen be kéne emelnünk a jelenetbe. A csoportvezetők segítségével elkészítjük és lepróbáljuk a jeleneteket. Az elkészült jelenetek megmutatása.
4. Hangjáték
A cetliken ezúttal különböző címek szerepelnek. Ember a nagyvárosban, Tomboló természet, A béke szigete. Ezeket a címeket kell különböző hangok segítségével, egy hangjátékban életre kelteni. Használható a saját hangunk, használhatunk eszközöket, tárgyakat, bármit, amivel hangokat tudunk előidézni. A cél az, hogy minél inkább életre keltsük a papíron szereplő címet. Először szóban egyeztetünk, arról milyen hangokat tudunk elképzelni. Aztán megpróbáljuk előidézni őket, akár ki is mehetünk a teremből más terekbe, vagy akár ki a szabadba is. Majd közösen megkomponáljuk a hangjátékot. Végül kitaláljuk, hogy a másik két csapat tagjait hogy helyezzük el. Körbe álljuk őket? Szétszórva a térben és mi mozgunk? Frontálisan? Bármilyen formát találunk is ki, nekik végig csukva lesz a szemük. A hangjátékok „megmutatása”, életre keltése.
5. Reklámfilm-készítés
A kihúzott cetlikről most értelmetlen szavak néznek vissza ránk. Hónaljtépőzár, Hastalicska, Fogterpeszítő. Ezeknek a még nem létező tárgyaknak kell közösen értelmet adnunk. Mi lehet ez? Hogy néz ki? Mit csinálunk vele? Miért lehet szüksége erre az embereknek? Miután ezekre a kérdésekre közösen választ adtunk, a világunkból ismert reklámformák segítségével, rövid jelenetet készítünk az új termékről. A reklámfilmek megmutatása.
6. Főszerepben a tárgy
A csapatok most egy-egy tárgyat kapnak. Olyan helyzetet kell kitalálniuk, amiben ez a tárgy kerül a jelenet középpontjába, az egyik főszereplője lesz a játéknak. Olyan tárgyakat érdemes választani, amiről el tudjuk képzelni, hogy többet is jelenthet magánál, magában hordoz még jelentésrétegeket. Mi a következőket választottuk: egy szelet kenyér, egy maroknyi föld, egy félbe tört tégla.
Először arról beszélünk a csapatokban, hogy mit jelent nekünk ez a tárgy. Utána arról, hogy mit jelent ez a világban, amiben élünk. Utána azon gondolkodunk közösen, hogy milyen helyzetben lehet az adott tárgy a helyzet középpontjában. Végül ezekből közösen összegyúrjuk azt, amiben mindenki a leginkább egyet ért. Megmutatjuk egymásnak az elkészült jeleneteket.
Hogyha marad még idő, a következő játékokkal dolgozunk tovább:
7. Jelenetek közmondásra
Nem szó szerint a mondatot játsszuk el természetesen, hanem a jelentését. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű; Lassan járj, tovább érsz; Addig jár a korsó…
8. Zene szól
Kiválasztunk egy zenét és hagyjuk, hogy az inspiráljon minket. A hangulatára, arra, amit üzen nekünk, arra készítünk olyan jelenetet, amiben nem beszélünk. A zene beszél helyettünk.
A jelenetek megnézése után körbe ülünk és lezárjuk az elmúlt két napos együtt létet:
Az elmúlt két napból én azt viszem magammal, hogy… Mindenki befejezi a saját gondolatai alapján.
Egy táborban zajló ilyen jellegű vetélkedő elképzelhetetlen zsűri és pontozás nélkül. Ebben a folyamatban, a mi esetünkben ez kimarad, a vetélkedő szó el sem hangzik a délután során.
Amiért ezt játsszuk:
- A készülő előadásban együtt játszunk majd a résztvevőkkel. Egy ilyen játéksor ahol a csoportban aktívan, közös partnerként vagyunk jelen, megágyaz ennek.
- Folyamatosan olyan helyzeteket kell, létrehozunk, ahol nézzük egymást. Egyrészt figyeljük azt, hogy a másik mit hozott létre. Másrészt pedig tréningeznünk kell magunkat arra, hogy néznek minket. Most a csoporttársaink, később jóval többen fogják ezt tenni.
- Színpadi jelenlét, színpadi szabályok megismerése, erősítése.
- Egy jelenet alkotó elemeinek, elkészítésének, folyamatának, fázisainak megismerése.
- Egy előadásban használható eszközök használatának megismerése. Improvizáció, a saját hangunk, tárgyak, terek, kreativitás.
- Közösen hozunk létre valamilyen produktumot.