A januári leutazásunk előtt (is) leveleztünk Edinával, aki biztosított bennünket arról, hogy az iskolai programok ebben a hónapban sem zavarják majd az ottlétünk alatt a foglalkozásokat. Az ő munkájának köszönhetően eddig mindig kevés hiányzóval, hatékonyan tudtunk dolgozni. Ebben a betegségekkel terhelt időben is csak ketten hiányoztak. A csapat részéről nagy lemondásokkal járt az, hogy mindkét napon velünk legyenek: koncertek, közös szavalás és a magyar kultúra napi rendezvények helyett jöttek színjátszózni.
Mi, foglalkozásvezetők a leutazás előtt átbeszéltük a projekt eddigi tapasztalatait a kollégákkal a többi településről. Kijelöltük a további pontokat, tisztáztuk a céljainkat, így tudatosan, átgondoltan kezdtünk bele a januári szakaszba.
A készülő előadásra koncentrálva, az eddigi formákat gyakorolva a következő irányvonalak mentén alakult a két nap, így a csütörtök programja is. A pedagógiai cél a munkaformák gyakorlása, csoportdinamikai építkezés volt; illetve a készségek fejlesztése annak irányába, hogy a csoport tagjai egyre inkább meg tudják teremteni és tartani a „színjátszós állapotot”. Ez azt az ellazult, mégis koncentrált állapotot jelenti, amelyben a játszók megengedik maguknak a játék örömét és felszabadultságát amellett, hogy ez nem zavarja az összeszedettséget, a reakciókészséget.
A művészeti szándék az volt a mostani leutazáskor, hogy minél több anyagot gyűjtsünk a helyi fiatalok életéről, a gondolataikról – hiszen őróluk, velük készül az előadás. Ezenfelül erős önismereti vonalat képviseltek a gyakorlatok, mivel a jövőről való gondolkodás hordoz magában egy reflexiót az egyén jelenlegi helyzetére.
Amíg vártuk a későket, Jani felfrissítette az élményt, hogy így együtt, mi vagyunk a Hódjárók; mozdulatot találtunk ki és harci kiáltást. Még nem automatikus ez a név, elfogadja a csapat, de nem használja.
„A legjobb dolog, ami történt velem, mióta nem találkoztunk…” kezdtük és nagyon sűrű volt, amit behoztak a résztvevők. Költözés, kisállat születése melletti segédkezés, írással folyóiratba való bekerülés; sok minden történt velük egy hónap alatt.
Két bemelegítő játékkal vittük tovább a fonalat és jó volt látni, hogy egyre magabiztosabbak az elsajátított formákban a fiatalok. A HÓ-SI-HÖ játékban a szabályok ismeretén és alkalmazásán túl már egyre több energiát visznek bele a mozdulatba és megállják nevetés nélkül. A beszédgyakorlatokra és a hangerőképzésre tértünk ki a foglalkozás fő része előtt, hogy minél bátrabban és pontosabban hallassák hangjukat a Hódjárók. Meglepően jól mentek a hanggyakorlatok, a zárkózottabb csoporttagok túlléptek félelmeiken és kieresztették a hangjukat.
A mai nap fő feladata új kihívás elé állította a csoport tagjait: pár perc felkészülési idő után monológ formájában mutatták be egymásnak az útjukat attól a pillanattól, amikor kilépnek az iskola ajtaján, addig a pillanatig, amíg megérkeznek a szobájukba. Hosszan, minden részletre kitérve, pontos instrukciót kaptak a fiatalok Janitól, mégis sokan félreértelmezték a feladatot. Kevésbé részletezték magát az utat és nem álltak meg a hazaérkezés pillanatánál, hanem továbbmesélték a napjukat a lefekvésig. A fő motívumok a bicikli, a teakészítés, a „Mi a kaja?” és a tanyabusz, mint közösségi élmény voltak. Nagyon jó volt látni azt, hogy a „mindenki engem néz, mert egyedül csak én beszélek” helyzeten hamar túlléptek a játszók. Abban kell még fejlődnie a csapatunknak, hogy türelemmel végigvárják a társaikat, illetve, hogy a felkészülés hevében is meg tudják osztani figyelmüket és végig tudják hallgatni mások történeteit is.
A monológok után a stoppos játékkal zártuk a napot, ahol a fiatalok kiereszthették játékos kedvüket. A forma elsajátítására nem volt elég az idő, de egész biztos, hogy más alkalommal is fogjuk még ezt játszani, mint ahogy a két nap alatt elmaradt kórusosat is, és még sok mindent…
Igen, kevés az idő, de ellene dolgozunk figyelemmel, energiával, jelenléttel.
