"Arra emlèkszem az utolsó találkozásunkból..." - szeptemberi foglalkozásvázlat

2015. szeptember 18.

A székkutasiak is bemutatják nektek a maguk szeptemberi foglalkozását, egyelőre egy foglalkozásvázlat formájában:

"Ez a második találkozásunk a csoporttal. A szèkkutasi általános iskola 8. osztálya.Többsègük foglalkozik színjátszással, azzal a pedagógussal, aki szintèn a csoportunk tagja. Egy egymást jól ismerő, összeszokott csapattal van dolgunk, így számunkra fontos a velük való ismerkedès, az, hogy felszabadultan játszanak velünk, ès hogy felmèrjük a koncentráltságukat, kreativitásukat, a színjátszásban való bátorságukat, jártasságukat!"

 

2015-09-17, csütörtök

1. "Arra emlèkszem az utolsó találkozásunkból..." – kötött mondatkezdés körben ülve

2. Zsip-­zsup – Körben állva a zsip vagy zsup vezènyszavakra a bal, vagy jobb szomszèdunk nevèt mondjuk, zsip­zsupnál helycsere (koncentráció, nèvismètlès céljából)

3. A középen álló a saját nevét mondja, akinek pedig van a keresztnevèben annak a névnek kezdőbetűje, az feláll a szèkèről ès máshova ül. A közèpen álló szintèn le akar ülni, így mindig más lesz közèpen.

4. Ez a szék az enyém!­ – A székek körben. Egy valakinek nincs helye, ő középen áll. Le akar ülni, a többiek pedig próbálják ebben megakadályozni. Az üres széktől balra levő átül rá, majd a mellette ülő is odébb ül, a harmadik ember pedig kiált egy nevet, akinek oda kell szaladni elfoglalni a széket a középen álló elől.

5. Szín­-testrész –­ A térben sétálunk össze-­vissza. A játékvezető mond egy testrészt és egy színt. Van pár másodpercünk, hogy azzal a testrésszel megérintsük azt a színt, ami elhangzott. Persze csak a társainkon kereshetjük a színt, saját magunkon nem. (pl. jobb kisujj  ­piros)

6. Keresd a párod!­ – Akivel összetalálkozol az lesz a pacsizós, csikizős, grimaszolós, kézfogós, stb. párod. Mindegyik tevékenységhez más pár kell. Meg kell jegyezned, melyik feladatnál ki volt a párod!

7. Egyéni szobor készítése ­a játék­vezető által megadott címekkel.

8. Páros szobor készítése –­ a résztvevők párokban dolgoznak. Egyikük a szobor, másik a szobrász. Nem beszélhetnek, érintéssel állítja be a szobrász az általa kitalált címre a szobrát!

9. Egész csoportos tablók készítése ­– Anélkül, hogy beszélnének, adott címekre, helyszínekre kell magukból álló képet készíteniük.

10. 4 csoportban tablósorozat készítése – tanya, közösség, iskola, barátság hívószavakra.

 

 

2015-09-18, péntek

1. Béla vagyok! ­– a játékvezető után kell mondani amit mond, csinálni amit csinál (bemelegítő játék)

2. Pókhálóink ­– Meg kell keresni a teremben azt, akire a leginkább jellemző az adott tulajdonság: vicces, hangos, csendes, megbízható, vagány, merész, őrült, stb... A tulajdonságokat a játékvezető adja (átadható), a résztvevőknek meg kell fogni azt a személyt akire igaz, így egyfajta szociometriai háló alakul ki minden tulajdonság mentén.

3. Hamburger­ vs. hotdog ­– A játék során két pont közül kell választaniuk a játszóknak, aszerint, melyik pontot  érzik közelebb magukhoz: tél vagy nyár, busz vagy vonat, tó vagy folyó, stb..

4. "Mi mindannyian…" ­– Négy csoportban adott idő alatt minél több olyan tulajdonságot, szokást, vagy bármi más rájuk jellemző dolgot kell gyűjteni, melyek igazak rájuk. A feladat a végén előadható úgy is, mint egy csatakiáltás.

5. Egyéni skála ­– A tér két pontjával meghatározunk egy egyenest. Ez a skálánk. Helyezd el magad a skálán, az alábbi kérdések mentén:

Mennyire tudod elképzelni azt, hogy a jövőben Székkutason élsz?

Tudod­-e, hogy mivel szeretnél foglalkozni felnőtt korodban?

Mennyire szeretsz Székkutason élni?

Mennyire vagy szabad döntéseidben?

Mennyire befolyásolnak mások?

Milyennek tartod a székkutasi közösséget?

Mennyire támogat a családod céljaid megvalósításában?

Mennyire támogat Székkutas céljaid megvalósításában?

6. Mondatok, amiket utálunk ­­– Mindenki egyénileg ír egy olyan mondatot, amit utál hallani.

7. 4 csoportban jelenetek készítése ­– Minden csoport kap egy mondatot az előző gyűjtésből, aminek el kell hangoznia a jelenetben, ami

– max. 2 perces lehet ­

­– reális történet legyen

­– Pontosan határozzák meg: Kik? Mit? Miért? Hol?

8. Pillanatmegjelenítés + gondolat