A két nap célkitűzése az volt, hogy elkezdjünk színjátszós játékokat játszani. A pontos megfigyelésre és mások által játszott mozdulatok leutánzására nagy hangsúlyt fektettünk. Elkezdtünk karaktereket építeni. Pár mondatos jeleneteket készítettünk. Megpróbáltuk úgy alakítani a dialógusokat, hogy a „nézőinknek” (ebben az esetben a csoport másik részének) összeálljon a történet.
Színjátszós-játékok:
- A csoportból kiválasztunk valakit, ő lesz a mutató. A többieket megkérjük arra, hogy fordítsanak neki hátat. A mutató kitalál egy hétköznapi mozgást, és azt megmutatja az egyik társának. Ő megpróbálja utánozni, megmutatni a következőnek ugyanazt a mozgást. Így megyünk sorba, addig, míg mindenkire sor kerül. Érdekes volt végignézni a folyamatot: hogy mi kopik ki a mozdulatok közül, és mi marad meg. Hogyan vész el az értelme. És mik azok a pontok, amelyek megmaradnak értelem nélkül is (pl. honnan indulok, és hova érkezek).
- A csoportot kettéosztjuk. Kijelölünk egy olyan helyszínt, amelyen a legkülönbözőbb életkorú emberek jelennek meg (pl.: repülőtér). Megkérjük a részvevőket, hogy keressenek egy karaktert, kitalálják ki, hogy ki az, hány éves, milyen ember. Megkérjük őket, hogy egy néma jelenetben mutassák be. A többiek megpróbálják kitalálni...
Nagyon jó érzéssel szoktam elhagyni az iskolát. Mindig szörnyen fáradtnak érzem magam, és a társaimon is ezt szoktam látni. Belül viszont még sokáig emésztgetem az elmúlt órák eseményeit. Soha nem volt még olyan, amikor ne éreztem volna, hogy valamennyit haladtunk előre, így volt ez ma is. Nagyon izgatottan várom a holnapi napot.
