A mai napon ugyanúgy a majdani előadás témáival foglalkoztunk. De olyan képességek fejlesztése is előtérbe került, amik előbbre visznek minket a munkában. Olyan párokat választottunk össze, akik tudnak és talán szeretnek is együtt dolgozni. Nem most jött el a klikkek szétválasztásának ideje.
Két szereplős jeleneteket kellett csinálniuk. A megkötés annyi volt, hogy a lányok történetének helyszíne a Tiszapart legyen, a fiúknak pedig nem a helyszín, hanem a cselekmény volt megadva: egy motorszerelés közbeni párbeszédnek kellett elhangoznia. A jelenetek tíz mondatból állhattak. Meg voltunk lepődve, mennyi problémát okozhat ennyi szöveg megtanulása. Aztán a jelenetek már nem improvizációk voltak, hanem elkezdtük őket rögzíteni. El kellett helyezniük ezt a jelenetet a térben, és ki kellett találni, hogy mit csinálnak.
Szerintem ez egy nagyon érdekes alkalom volt. Elkezdtünk valóban dolgozni. Úgy gondolom, hogy ma a gyerekek bőven átlépték a saját határaikat, és ezt nagyon jó volt nézni, és részt venni benne. Nem sűrűn fordulhat elő, hogy olyasmin gondolkodnak: hogyan is tudnának elmesélni egy történetet minél kevesebb mondattal. Nem sokszor figyelik magukat úgy, hogy visszamenőleg rögzíteni tudják a cselekményt. Nagyon jó érzéssel távoztam Mindszentről.