Mindszent

A településről: http://mindszent.hu/

 

Hosszú évek óta vagyunk jelen Mindszenten, sok-sok előadásunkat játszottuk már a település fiataljainak és felnőttjeinek. Nyári táborokat és drámapedagógiai képzést is megvalósítottunk már helyben.

 

Mindszenti partnerintézményünk a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi tagintézménye (http://www.mindszentiskola.hu/). Munkánkat Mezeiné Bodnár Henrietta, az intézményben működő művészeti iskola tanára, egyben a helyi művelődési ház művelődésszervezője segíti, akinek segítségével állt fel és működik állandó csoportunk, melynek tagjaival havonta két alkalommal találkozunk és 8 hónap alatt közösen hozzuk létre közösségi színházi előadásunkat.

A Káva mindszenti modulban dolgozó munkatársai: Gyombolai Gábor, Kálócz László, Kárpáti Liza, Németh Anikó.

No, hát itt élek, ez az én kis városom… itt történt meg a következő eset

2016. Április 10. / Kárpáti Liza

Hazafelé arról beszélgettünk, hogy jó lenne minden gyerek ablakán benézni, hogy mit csinál ma este.

Lesz ebből valami…?

2016. március 17. / Kárpáti Liza

Azt érzékelem, hogy ők is jobban veszik az akadályokat, és mi is elkezdtük megérteni az itteni működéseket.

Tíz mondat, ami biztosan elhangzik motorszerelés közben

2016. január 22. / Kárpáti Liza

Úgy gondolom, hogy ma a gyerekek bőven átlépték a saját határaikat, és ezt nagyon jó volt nézni, és részt venni benne.

Nekiállunk az előadásnak

2016. január 21. / Kárpáti Liza

Nem állítom, hogy életre szóló barátságok alakultak, de annyit határozottan érzékeltem, hogy elkezdtek nyitni egymás felé.

"...be kell zárnunk a kapukat"

2015. december 11. / Kárpáti Liza

Karácsonyi vásár volt az iskolában, ezért a gyerekek közül sokan már úgy vártak minket, hogy csak félórára tudnak maradni, mert egy karácsonyi fellépésre készülnek. Ekkor már éreztük, hogy valami gáz lesz.

Meglepetés manósapkában

2015. december 10. / Kárpáti Liza

Megérkeztünk az iskolába. Nagy volt a sürgés-forgás, sejtettük, hogy a gyerekek kitaláltak valami meglepetést nekünk.

„Ha tudtam volna, hogy ez lesz..."

2015. november 20. / Kárpáti Liza

Az első olyan alkalmon voltunk túl, amikor konkrétan elkezdtünk színjátszani, és egy történetet, jeleneteket kibontani. Nagyon várom, hogy elkezdjük az „érdemi munkát”.

"...még sokáig emésztgetem az elmúlt órák eseményeit"

2015. november 19. / Kárpáti Liza

A két nap célkitűzése az volt, hogy elkezdjünk színjátszós játékokat játszani. A pontos megfigyelésre és mások által játszott mozdulatok leutánzására nagy hangsúlyt fektettünk. Elkezdtünk karaktereket építeni.

"Mi leszünk a jégkorcsolyapálya jege"

2015. október 16. / Kárpáti Liza

A mai nap célkitűzése az volt, hogy elkezdjünk velük drámázni, fejlesszük a színjátszási készségüket, és megismerjék azokat a munkaformákat, amelyekkel dolgozni fogunk.

"Elmehetek veled?"'

2015. október 15. / Kárpáti Liza

Ma elsősorban bizalomgyakorlatokkal foglalkoztunk. Érdekes volt megfigyelni, ahogyan elkezdtek szépen, lassan egymásra figyelni, és ezzel párhuzamosan egyre inkább el tudták engedni, és ránk merték bízni magukat.

„Mit tennél, ha…”

2015. szeptember 18. / Kárpáti Liza

A mai napon, szinte minden olyan külső inger érzékelhető volt, ami egy foglalkozást megzavarhat: meg kellett várni, amíg felszárad a padló és a diákok visszaérnek a boltból, túl kellett ordítani egy fúrógépet és ki kellett terelni a tanulószoba végeztével a termünkbe beáradó gyereksereget...

„Mi vagyunk a világon a legmenőbb gyerekek”

2015. szeptember 17. / Kárpáti Liza

Itt a várva várt első alkalom, amikor a csoportunkkal találkozunk: négy lány és hat fiú. Ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok. A mindszenti Dózsa-telepi iskola annyira kicsi, hogy mindenki mindenkit ismer, név szerint. Sokan laknak a közeli telepen, de a csoportunkban van két tanyasi kislány is.

Szélmalmok projektelőkészítés

2015. május 21.

Másnap reggel 7.45-kor kezdődött Székkutason a foglalkozásunk, így Melivel és Viktorral korán el kellett hagynunk a szállást. Az osztállyal az előző napi remekül szervezett fogadtatásunknak köszönhetően már szereztünk annyi közös élményt, hogy nem ismeretlenként kezdtük a közös játékot.